2015. szeptember 19., szombat

AliExpress vs. Ebay

Már évek óta hallgattam az ismerőseimtől, hogy milyen jó dolog is a netről rendelni, pontosabban az AliExpress-ről és az Ebay-ről, így kezdődött minden. Először csak körbenéztem az oldalakon és jobbnál jobb kiegészítőket, ruhákat fedeztem fel, amik nem igazán különböztek a neves üzletek kínálatától, kivéve egy tényezőt, az árat. Igen, azért hozzátenném, hogy egy pár eurós kiegészítőtől vagy bármitől is, ne várjuk azt, hogy minőségében is öt csillagos lesz.
Szóval, felregisztráltam és jöhetett a várva várt böngészés majd a rendelés. Kicsit túlzásba estem az elején, mert túl sok minden tetszett, de mentségemre szóljon, hogy amiket vettem egy-két euróba kerültek. Mindkét oldalról beszereztem pár dolgot, elsősorban az Ebay-ről, majd kicsit vonakodva, de az Alit is elkezdtem használni.

Ebay

 

Ahhoz, hogy itt vásárolhass kell egy Paypal számlát nyitni, amivel majd fizethetsz. Először féltem, hogy biztos nem leszek képes megcsinálni, de a Google segítségével, nem volt egy bonyolult művelet. A "Paypal számla nyitása" jeligével egy rakat oldalt dobott ki, amiken lépésről-lépésre kivolt fejtve, hogy is igényelhetünk ilyen számlát. Ha ez kész akkor irány vásárolni, aztán pár hét és a megrendelt termék már a kezedben is van.


Ezekről a telefontokokról annyit mondanék, hogy 300 Ft-ba kerültek, nem a legjobb minőség, de ennyiért nem is vártam sokat, a célnak viszont megfelelnek.

 

AliExpress

 

Az Ali-tól kicsit vonakodtam az elején, nem is értem, hogy miért, mert rájöttem, hogy sokkal jobban tetszik a felülete, mint az Ebay-nek. Az első ami miatt jobban bejön, hogy nem szükséges hozzá Paypal számla, csak simán meg kell adnod a bankkártyád adatait egy rendelésnél. Az Ali sajátossága, hogy az eladó addig nem kapja meg a rendelt termék árát, amíg te vissza nem jelzel egy gomb megnyomásával, hogy épségben megkaptad a kiszemelt árut. Ha hibásan érkezett a termék (ilyen nálam előfordult), akkor nyithatsz vitát, amelyben leírhatod a problémád, ilyenkor érdemes képet is csatolni, ebben az esetben pedig visszautalják a pénzt a számládra. Egy másik dolog, ami szerintem nagyon hasznos ezen az oldalon, ilyen sajnos az Ebayen nincs, hogy vásárlói véleményeket olvashatsz, amelyekhez legtöbbször képet is csatolnak az adott termékről. Ez azért hasznos, mert gyakran csalóka az Ali által feltöltött kép egy-egy termékről és így a vásárlók kommentjeiből/képeiből láthatod, hogy valójában mennyire is nagy a különbség az eladó által feltöltött és a vásárló által készített termék képek között.



Az óra Ebay-ről érkezett, 700 Ft volt, egyszerűen imádom. Minőségét tekintve öt csillagos, elemmel együtt érkezett, úgyhogy teljes mértékben elégedett vagyok vele. A midi gyűrű csomag körülbelül 300 Ft volt, minősége illeszkedik az árához, ezt Ali-ról rendeltem.


Ezt a nyakláncot Ali-ról rendeltem, ez az a bizonyos termék ami hibásan érkezett, nagyon szomorú voltam miatta, mert alig vártam, hogy megérkezzen, erre a fele elvolt szakadva. Ezért vitát nyitottam és visszakaptam a termék árát. Azóta megcsináltam a nyakláncot, némi kézügyesség kellett hozzá, reméljük, hogy nem szakad el újra és nem hagyom el útközben :)


Ebbe a karperecbe első látásra beleszerettem, Ali-ról rendeltem 400 Ft körül volt az ára. Teljesen megvagyok vele elégedve, tökéletes.

Összességében mindkét oldalt használom, de az Alit előnyben részesítem, főleg a vásárlói fotók miatt, mert tényleg hatalmas különbségek szoktak lenni a képek között. A szállítás gyorsaságát tekintve az Ebay viszi a pálmát, általában két hét alatt megérkeznek a termékek, az Alinál ez hosszabb időbe telik. Nagy összegekbe még nem vásároltam, most éppen egy ruhát várok, ami 3000 Ft-ba került, de ennél feljebb nem igazán akarok menni. 

Ha valamelyik képen látható termék megtetszett akkor írd meg kommentbe és szívesen bemásolom a linket ahonnan megrendelheted.

2015. március 29., vasárnap

Márciusi kedvencek – Freeman arcmaszk és Nature Cookta kókuszolaj



Két olyan terméket mutatok be nektek, amelyeknek a beszerzését már régóta terveztem, de sehol sem találtam őket mostanáig. Egyikük egy Freeman arcmaszk, a másik termék a Nature Cookta VCO kókuszolaja. Mindkét termék természetes alapanyagokat tartalmaz, számomra a tavaszi felfrissülés két elengedhetetlen terméke!


Freeman –Csokoládé és eper méregtelenítő arcmaszk

Az Amerikából származó Freeman termékek előnye, hogy természetes növényi alapanyagok felhasználásával készítik termékeiket. Az általam választott csokis-epres arcmaszk, méregtelenítő hatású, agyagos maszk, csökkenti a nagy pórusok megjelenését. A fő összetevői a shea vaj, kakaóvaj és kaolin. A kaolin bizonyára sokak számára ismeretlen lehet, ez egy olyan agyagszerű ásvány, amelyet kozmetikumokba használnak fel olajfelszívó és mélytisztító tulajdonsága miatt. Ez az arcmaszk egyaránt használható normál és száraz bőrre is.


Vélemény

Nagyon nehéz volt a választás a sok arcmaszk közül, mivel az előttem lévő polcon színesebbnél színesebb tubusban, különböző vonzó összetevőkből készült Freeman termékek kacsingattak rám. Csak hogy néhányat felsoroljak: acai bogyós arcmaszk, kiwis joghurtos arclemosó, gránátalmás lehúzható arcmaszk és még sorolhatnám. Azért a csokis epresre esett a választásom, mert az illatába azonnal beleszerettem, igazi tömény csokis illat! Valóban összébb húzza a pórusokat, heti kétszeres használat mellett. Újra venni ezt a fajtát szerintem nem fogom, ha elfogy, de egy másik terméküket biztosan kipróbálom majd.

Beszerzés

Ázsiai diszkontokban megtalálható, 1000 Ft körüli áron.

 

Nature Cookta – VCO Kókuszolaj

A kókuszolaj eddig nem igazán volt elterjedt Európában, inkább az ázsiai országokban használják. Két fajtáját különböztetjük meg, a szűrt és a szűz kókuszolajat. A szűrt fajtájú leginkább főzéshez ajánlott, míg az utóbbi bőr és hajápolásra is alkalmas. A Nature Cookta kókuszolaja 100%-os tisztaságú, vegyszermentes, hideg sajtolással nyert extra szűz kókuszolaj. A dobozán fel is van tüntetve, hogy főzésre, haj, illetve bőrápolásra is alkalmazható, ezért esett erre a termékre a választásom. Magas antioxidáns tartalma van, ezáltal puhítja és feszesíti a bőrt, a hajunkat pedig fényessé varázsolja. Állaga szilárd, ezért használat előtt érdemes kicsit melegebb helyre rakni, hogy kenhetővé váljon.

Vélemény

Számomra azért fontos az olajak használata, mert göndör hajam van, amelynek fő tulajdonsága, hogy eléggé száraz. Több fajta olajat kipróbáltam már kisebb nagyobb sikerrel, de még nem igazán találtam meg a tökéleteset. A kókuszolaj megvételét követően azonnal kis is próbáltam, az eredmény pedig nagyon tetszik! A szokásos haj rituálém, hajmosás és a balzsam leöblítése után még vizes hajra vittem fel a kókuszolajból, de csak a hajvégeimre és nem öblítettem ki, hanem így hagytam megszáradni. Másnapra puha, fényes és kókusz illatban gazdag tincsekkel ébredtem. Megjegyezném, hogy ez még csak egyszeri használat után!!
Persze mielőtt használtam volna, rákerestem különböző fórumokon, hogy mások hogyan használják. Valaki ezzel ápolja a bőrét, míg mások a szem alatti ráncokat tüntetik el vele. Hajápolásra is különböző módokon használható fel, van aki hajmosás előtt még száraz hajra viszi fel,  egészen a fejbőrtől a hajvégekig, majd csak ezután mossa meg a haját. Mások ugyanígy viszik fel a hajukra csak hajmosás után, persze kiöblítéssel vagy az általam leírt módszert alkalmazzák. Mindenesetre nálam bevált és nagyon ajánlom mindenkinek, mivel egy 100%-ban természetes anyagról beszélünk!

Beszerzés

Szintén ázsiai diszkont, ez egy kisebb kiszerelésű 100ml-es, de ennél van egy nagyobb tégely is. Ennek az ára 1400 Ft körül van.

2015. február 11., szerda

Nailland kedvencek



A Nailland, mint már a nevéből is kiderül, főleg körömlakkokkal foglalkozik, de sminket és parfümöket is vásárolhatunk náluk. Céljuk az volt, hogy olyan márkákat forgalmazzanak, amelyeket Magyarországon eddig nem lehetett kapni.
Eleinte fel sem figyeltem a Naillend kis szigeteire, mikor a Westendben, az Aréna Plázában vagy az Árkádban jártam, de nemrég beszereztem három körömlakkot és egy rúzst, amelyek nagyon elnyerték a tetszésemet. 

Golden Rose

A Golden Rose népszerűségét annak köszönheti, hogy elérhető áron kínálja a legújabb divatnak megfelelő körömlakkjait, egészen a legalapvetőbb színektől, a legmerészebb árnyalatokig. Sok fajta lakkot kipróbáltam már, de jelenleg a Golden Rose viszi a pálmát. Maxi ecsete van, amivel könnyebb a lakkozás és tartósan magasfényű csillogást kölcsönöz a körmöknek. A márkán belül még 12 különböző körömlakk típusból válogathatunk, a sima lakkoktól kezdve egészen a matt vagy a 3D fedőlakkokig. Engem leginkább a magasfényű Rich Color lakk színei csábítottak a Nailland-hez. Három árnyalatot szereztem be, ezeket 590 forintos darab áron.

Flormal

A Flormar leginkább körömlakkjairól vált híressé, de a Nailland-nél sminket, testápolót és parfümöt is beszerezhetünk a márkától. Hosszú keresés után a Flormar termékei között találtam egy padlizsán lila rúzst, amilyet már nagyon régóta szerettem volna venni. Több fajta rúzs/szájfény közül válogathatunk, de én a Long Wearing Lipstick 1490 forintos hosszantartó és matt hatású rúzs mellett döntöttem. Csupa jót olvastam a márkáról és mikor kipróbáltam nem csalódtam benne, nagyon erőteljes színe van és valóban hosszantartó hatást nyújt. 

Flormar Long Wearing Lipstick - L010 Chic Aubergine

Megjegyzés

A bolt egyik előnye, hogy több olyan márkát forgalmaznak,  amelyeket más drogériában nem is lehet kapni. Másrészt pedig online is válogathatunk a szebbnél szebb kozmetikumok közül, amelyeket aztán meg is rendelhetünk. Választhatunk postai úton történő átvételt egész Magyarország területén vagy személyes átvételt az Árkádban vagy a Westendnél található standoknál.


2014. október 8., szerda

A bódító burgundi



Idén ősszel a bordó szín elengedhetetlen része a szekrényünknek. A bordó, azaz a burgundi árnyalat többféle alkalomhoz párosítható és rengeteg színnel, fazonnal kombinálható. Elsősorban a semleges színekhez tökéletesen párosíthatjuk, mint például a fekete, a szürke vagy a sötétkék árnyalataihoz. Ez az a bizonyos szín, amelynek ha a különböző árnyalatait egyszerre viseljük, akkor tökéletes őszi outfitet kapunk. Ha maradnánk az egyszerű fekete ruháknál és csak egy kis részletébe csalnánk bele a bordó színt, akkor választhatunk egy kalapot, egy sálat, táskát, harisnyát vagy akár cipőt is, így már kevésbé lesz egyszerű a szettünk. A bordó manapság nem csak a ruhaiparban hódít, már rúzs, körömlakk és hajfesték formájában is kezdi meghódítani a divatvilágot.
Blézer Pimkie Táska Zara Kalap Stradivarius Cipő Vagabond Szoknya H&M Nyaklánc F&F

Pulcsi F&F Magassarkú Mango Nadrág Tally Weijl Táska Zara Szemfesték Catrice Körömlakk Zoya (veronica 450)

Nadrág H&M Cipő Zara Tornacipő Converse Kabát Pimkie

2014. szeptember 4., csütörtök

A 7 legjobb Oriflame termék



Hosszú ideje nem rendeltem már kozmetikai katalógusból, de nemrég a kezembe akadt egy Oriflame újság, amiből azonnal megtetszett pár termék. Leginkább a Love Nature termékek és a Nature Secrets hajmaszk keltette fel az érdeklődésemet.


A Love Nature termékek két fajta bőrtípusra kaphatóak. A zsíros bőrre készült krémek teafával, míg a száraz bőrre készültek vadrózsával gazdagítottak. Én a zsíros bőrtípusúak közé tartozom, ezért a teafás változatot választottam. A teafa antibakteriális tulajdonságokkal bír, nyugtatja a bőrt, tisztít, szárítja a pattanásokat és mattít is. Ebből a termékcsaládból tehát rendeltem egy arckrémet, egy hűsítő arclemosó kendőt és egy pattanáskezelő stiftet. Az arckrémet kifejezetten imádom, mert elég belőle keveset felvinni az arcra, nagyon jól hűsíti a bőrt, nappalra és éjszakára is egyaránt használom. A kendőt nyáron szeretem használni leginkább, ha a napon megpirul az arcom, akkor általában ezzel a kendővel hűsítem a bőröm.


A száraz bőrre készült vadrózsás verzió, pedig egy 2 az 1-ben arctisztító, amely mindennapi használatra alkalmas, persze ezt nem magamnak rendeltem, de ugyanilyen jókat hallottam róla, mint a teafás verzióról. A Pure skin terméke, egy tisztítózselé felsőtestre grépfrúttal. Detect-technológiával készült, ami azt jelenti, hogy szabályozza a bőrhibák és a bőrfény kialakulását. Szalicilsav van benne, amely a baktériumokat célozza meg, illetve a grépfrút tartalma fokozza a bőr hidratáltságát és energizáló hatást nyújt.


A másik termék, amelyet a teafás Love Nature termékek mellett ajánlanék, az a Nature Secrets hajmaszk színezett hajra mandulaolajjal és eperrel. Sajnos a kiszerelésével (150 ml) nem vagyok megelégedve, mert az én hajamhoz mérve nem sokáig lesz elég, de a hatásával annál inkább elégedett vagyok. Az illatát imádom, leginkább egy doboz joghurthoz hasonlítanám. A hatása pedig nagyon jó, teljesen puhává varázsolja a hajamat és a joghurt illat is sokáig kitart. A másik Nature Secrets termék, pedig egy búzával és kókusszal készült hajolaj, amely 15ml-es kiszerelésű, szóval az én hajamra egy alkalommal elhasználható, de szintén nagyon jó illata és hatása van.